Bevásárlókosár 0 termék
Kategóriák
Információk
Gyorskeresés





Összetett keresés
Nem létező termék!
Hiszek egy Istenben

Hiszek egy Istenben
[5987]
Imakönyv a Hit évére

A XVI. Benedek pápa által meghirdetett Hit éve (2012. október 11 – 2013. november 24.) két fontos célt jelöl meg a katolikusok számára. Az első önmagunk felé mutat: mélyedjünk el jobban hitünk lényegében, térjünk meg újból és hitelesen, s teljes szívből keressük a Krisztussal való élő kapcsolatot – elsősorban az imádság, az Oltáriszentség és a Szentírás által.
A második cél embertársaink felé fordítja figyelmünket, hogy a megtalált kincset, Jézus Krisztust, minél több testvérünkkel megoszthassuk. Ennek legfontosabb eszközei: hitünk reménységgel való megvallása, és a karitatív szeretettel való tanúságtétel.
A Hit évében még inkább érezzük személy szerint nekünk szóló felhívásnak Jézus szavait: „Menjetek tehát és tegyetek tanítványommá minden népet.” (Mt 28,19)
Ehhez szeretne segítséget nyújtani ez az imakönyv.
A tartalomból: XVI. Benedek pápa (Porta Fidei) és II. János Pál pápa (Fides et ratio) körleveleinek, valamint a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium című dokumentumának részletei
Tanítás a hitről (katekizmus alapján)
Imádságok, könyörgések
Válogatott részek az Evangéliumból
Gondolatok szentektől: hitről, evangelizációról
Történetek szentek életéből
Elmélkedést segítő rövid írások, gondolatok
Ismert költők, írók alkotásai a hitről
Lelkiségi mozgalmak elérhetőségei

128 oldal, 11 x 17cm, puhafedeles.

Folytatás