Sosem gondoltam arra, hogy megtörténhet, amit az elmúlt másfél évben átéltünk. Válságos idők, összezavarodott világ, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, félelem, gyűlölet, pusztulás. Reménytelenség. Valamire azonban mindenki rádöbbent: nem vagyunk urai a világnak. De mindannyian felelősek vagyunk az életért.
Akiknek hivatás, hogy szóljanak, nagyobb a felelősségük. A szónak ereje van. Az emberek bátorítást, erősítést várnak. A zűrzavarban kiutat keresnek. Több mint huszonöt éve feladatom, hogy vasárnapról vasárnapra jó hírt közvetítsek. A közelmúltban különös erővel éreztem, hogy ez a feladat egyúttal felelősség. Szólni kell, mert amikor minden bizonytalanná válik körülöttünk, akkor különösen is időszerűek Babits Mihály sorai a Jónás könyvéből:

„mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyajafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.”

Ezek az írások a vasárnapi-ünnepi evangéliumok nyomán készültek. Töprengések, tűnődések. Nekem magamnak volt komoly kihívás úgy beszélni, hogy a körülmények miatt szinte üres volt a templom, ugyanakkor sokkal többen hallgatták, mint amennyien beférhettek volna a tihanyi apátsági templomba.
Azzal a reménnyel adom közre ezeket a beszédeket, hogy lesznek, akik erőt meríthetnek belőlük. Adja Isten, hogy így legyen!
272 oldal, keménytáblás,