|
|
Veletek sírok, hogy velem reméljetek
|
Gondolatok a halálról, az öröklétről!
A szerző e szavakkal bocsátja útjára könyvét: Gyászolunk, mert emberek vagyunk: halottjaink vannak.
Ma haltak meg? Még nem éles a fájdalom.
Egy hónapja? Növekszik a hiányuk.
Néhány éve már? Elvesztésük fájdalma szomorúsággá szelídül, ám halottjaink halottak…
Sorsuk? Soha nem kérdezzük. Pedig emberségünk mélyén ég a kérdés kimondatlanul is. A halált követőn mi szeretteink sorsa? Szabad erről beszélni, írni? Tulajdonképpen hallgatni kellene. Csöndben temetni, csöndben gyászolni. Csöndünkkel érezni együtt a gyászoló szívével.
Mégis mást tettem és mást teszek.
Ha rokon, barát vagy ismerős halálhírét hozza a gyászjelentés, szólok vagy írok. Szólok, ha személyesen osztja meg könnyeit velem, aki a haláltól érintve sír, hiszen könnyei sem bírják szeméből kimosni az esdeklő kérdést: mi van vele, akit te is ismertél, szerettél? A postán küldött gyászjelentés megszokott formaságai sem képesek titkolni a fel nem tett kérdést: mit gondolsz, mi van vele?
Gyászukat velem megosztó leveleket kaptam. A sorokban hit, kételkedés, tagadás, választ keresés, olykor közöny szólalt meg. Részvétem megfogalmazása alkalmazkodott az engem megszólítók érzéseihez, a halál miatt bizonyossá vagy éppen bizonytalanná vált meggyőződéseikhez.
Kedves Olvasóm, most a gyászolókhoz írott leveleimet olvassa.
„Vakmerőség írni, szólni a halál jelenlétében! Honnan meríti a bátorságot?” – igaz az állítás és jogos a kérdés.
A halállal szemben egyetlen valóság lehet és ez az az élet, és az egyetlen Élet, Jézusé. ä az Egyház szertartásai által jelen van temetéseinken. Gyászunkban mellénk áll, mellettünk van. A jézusi érzelmek balzsamként enyhítik a gyász fájdalmát, igazságai pedig eligazítanak halottaink sorsát illetően.
Ismerjük el, nem csupán a hívő kérdez, ha szeretettjét temeti; elfeledni nem tudja. A hitetlen, a kételkedő, a közömbös is faggatja a koporsó mellett az Istent. Ezért leveleimet most kezébe adom azoknak a gyászolóknak, akik halottjaikra imával emlékeznek, és azoknak is, akik kétkedve vagy hit nélkül érdeklődnek a halált követő sorsról.
Halottainkról írok. Róluk olvasnak. Ahogy én látom és hiszem sorsukat. Sorsukon elmélkedve azonban saját sorsunkkal is szembenézünk. Halottjainkra emlékezve a mi halálunkra is gondolunk…
88 oldal, puhafedeles
|
|
|
|
|
Összetett keresés