Bevásárlókosár 0 termék
Kategóriák
Információk
Gyorskeresés





Összetett keresés
Nem létező termék!
Szeretetláng lelki napló

Szeretetláng lelki napló
[5974]
A SZERETETLÁNG LELKI NAPLÓ Kindelmann Károlyné 1961-1983 között Jézustól és Szűz Máriától kapott magánkinyilatkoztatásait tartalmazza, melyeket az Úr Jézus kérésére jegyzett le.
A Napló részleteit az elmúlt évtizedekben számos nyelvre lefordították, és a köré szerveződő imádkozó, engesztelő lelkiségi mozgalom világszerte elterjedt. Az egyre erősödő hazai érdeklődés nyomán Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek szakértőkkel megvizsgáltatta az eredeti kézirat szövegét, és a cenzori jelentés után jóváhagyta a Lelki Napló szövegkritikai kiadását, mely teljes terjedelmében most juthat el először az olvasókhoz.
Hosszú évekig tartott a Lelki Napló teológiai átvizsgálása. Kapcsolatban voltunk a mozgalom külföldi vezetőivel és tagjaival is. Meghallgattuk olyan lelkipásztorok véleményét, akik tanúsíthatták, hogy milyen gyümölcsöket terem az életben ez a lelkiség. Úgy találtuk, hogy ez a mozgalom, amely a világon számos egyházmegyében püspöki elismeréssel működik, és keletkezésének helyén, itt, Magyarországon is elevenen él, hitelesen katolikus lelkiséget és Mária-iszteletet hordoz.
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek
14x20cm, 512 oldal, keménytáblás.
Folytatás