Bevásárlókosár 0 termék
Kategóriák
Információk
Gyorskeresés





Összetett keresés
Nem létező termék!
Nem vétkeztem a világosság ellen - Barsi Balázs

Nem vétkeztem a világosság ellen - Barsi Balázs
[4444]
Barsi Balázs atya bevezető soraiból idézünk: …Bármit olvasok Newmantől, mind személyes találkozást jelent vele. Olyan, mint amikor valakit nagyon szeretek, és tulajdonképpen bármit mond, minden nekem szól, minden megerősít. Más lehet akármilyen zseniális, nem tudom így fogadni. Ez is mutatja, hogy a nagy igazságokat, a nagy valóságokat interperszonális kapcsolatban kapjuk és fogjuk fel. Az örökkévalóságban majd kiderül, hogy mi is az, ami ennyire összeköt vele, holott én színkatolikus családban születtem, azt sem tudtam, hogy van más vallás a világon, ő pedig anglikánként nőtt fel, és súlyos belső vívódások és külső támadások árán talált haza a katolikus Egyházba. Igehirdetéséből állandóan tanulok, ezért is kezdeményeztem vasárnapi beszédeinek magyarra fordítását és kiadását. Írásaival és életpéldájával olyan tanító ő számomra, akit egy életen át sem tudok túlhaladni. Beszédeit olvasva bennem is feltámad a vágyakozás, hogy ha megérem, aranymisés koromra én is olyan higgadt, türelmes és irgalommal teli igehirdető lehessek, mint amilyen ő volt. Ezért is kérem az ő közbenjárását. Newman olyan fenyegető téveszmékkel szállt szembe ugyanis az Evangélium erejével, melyek az ő korában kezdték felütni a fejüket, de napjainkban talán még súlyosabb veszélyt jelentenek az Egyházra. Ezért is olyan nagy a jelentősége, hogy ez a 19. századot szinte teljes egészében végig élő, korának problémáira oly érzékenyen reagáló, ám korunkban sem kevésbé aktuális, bámulatos intellektusú s ugyanakkor szíve mélyéből hívő „modern egyházatyát” immár az Anyaszentegyház szentjei közt tisztelhetjük. Szívből kívánom a kedves Olvasónak, hogy legyen része olyan élő és éltető találkozásokban Szent John Henry Newman bíborossal és általa a mindenható Istennel, mint amilyenekben nekem volt és van részem, amióta csak ismerem. Örömömre szolgálna, ha itt közreadott írásaimmal némileg hozzá tudnék járulni ehhez. 128 oldal, puhafedeles.
Folytatás