Bevásárlókosár 0 termék
Kategóriák
Információk
Gyorskeresés





Összetett keresés
Nem létező termék!
Iránytű a Végtelenhez - Böjte Csaba, Karikó Éva

Iránytű a Végtelenhez - Böjte Csaba, Karikó Éva
Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról

Isten egyik legcsodálatosabb vonása, hogy megszólal, megszólít, és ebből a párbeszédből élet, fény fakad az életünkben. Talán az emberi civilizáció egyik legmeghatározóbb Istennel folytatott beszélgetése Isten tíz, életet jelentő szava, a „Tízparancsolat” és a Jézus Krisztus által megfogalmazott „szeretet parancsa”. Az életre, boldogságra vezető isteni tanácsok, útmutatások, a köztudatba mint „parancsolatok” ivódtak be, a szabadság korlátját, a kibontakozás kerékkötőjét is jelentik, ezért sokan kapásból elutasítják őket. Számomra a parancsolatok a teljes, a boldog életre vezető isteni útjelző táblák, a sivatagban eltévedt vándoroknak az oázishoz vivő utat mutatják. Vagy a rejtett kincsek megtalálásához vezető térkép, mely hihetetlen gazdaggá, boldoggá tehet. Ahogyan az aeronika törvényei nem gúzsba kötik az ember repülés utáni vágyát, hanem pont ellenkezőleg, utat nyitnak a kék ég felé, ugyanúgy hiszem, hogy az isteni parancsolatok a boldogságra vágyó embernek megmutatják a kiteljesedés, az örömteli lét felé vezető egyetlen utat. Általuk teljesedhet ki az ember, nőhet szeretetben alázattal oda, hogy Teremtőjével egy asztalhoz ülhessen.
Könyvünkkel nemcsak megismertetni, körbejárni szeretnénk Istenünk drága tanácsait, hanem szeretnénk megkedveltetni, megszerettetni őket, hogy bátran merjük életünk döntéseiben iránytűként használni, létünk alapvető döntéseibe beépíteni. - BÖJTE CSABA OFM

Böjte Csaba 1959. január 24-én született Kolozsváron.
Böjte autóvillamossági szerelőnek tanult, majd bányászként dolgozott a Hargitán. A ferences rendbe 1982-ben jelentkezett, 1989-ben szentelték pappá. Böjte Csaba 1992-ben került Dévára, ahol oltalmába fogadott néhány utcagyereket és ezzel megváltozott az élete. Megalapította a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, amelynek hamarosan híre ment nem csak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Mára Böjte Csaba közel 1500 gyermekről gondoskodik.
Böjte Csaba minden egyes szavának súlyt és hitelt ad élete, nem csupán beszél Isten országáról, hanem mindent meg is tesz, hogy ez az ország itt a földön kibontakozzon.
256 oldal, keménytáblás.

Folytatás